Fejünkbe vettünk miután fél 1 után felkeltünk, ma végre a nyakunkba vesszük a várost. Itt volt már az ideje, mert kint létünk alatt még nem volt alkalmunk érzékelni, hol is vagyunk valójában, hiszen idáig hulla fáradtak voltunk, a városból szinte semmit sem láttunk és 90 %-ban magyar nyelvet beszéltünk, hallottunk.
Ahol aludtunk, csak ideiglenes szállás volt, egy kicsike szoba. Nem hogy kipakolni nem tudtunk, de jóformán a bőröndjeink is alig fértek el. Szerencsére Viktor nem sokkal ébredés után hívott is minket: „most van ideje minket átköltöztetni, mennyi idő alatt tudunk összepakolni?”. „Viccelsz?”-hiszen ki sem tudtunk pakolni :D, magunkat viszont még sosem látott gyorsasággal kaptuk össze. A kocsit megraktuk és indultunk a White Horse Lane-re, ahol augusztus végéig lakunk.
A beautiful ideiglenes szállásunk (egy szekrény Melinda előtt, egy ágy, rajta a pakolandó cuccunkkal, a falnál, nehogy azt higgyétek ott még van hely...éééés ennyi) :D 
Csodálkozva nézzük, ahogy a jobb kormányos autókkal hihetetlenül ügyesen vezetnek itteni „apáink”, a nekünk otthon szembe jövő sávban. Természetesen a kettőnk közül előre ülő folyamatosan a jobb oldalon akar beszállni az anyósülésre…úgy érzem, ezen még jó darabig nevetünk majd :D.
Megérkezünk, kipakolunk, megkapjuk a jó tanácsokat, a turistatérképet, majd éhségünkben az első útba eső boltban kötünk ki. Kitaláltuk a nekünk nagyon gazdaságosat, miszerint vannak „meal deal”-ek, amik annyit jelentenek választunk magunknak egy szendvicset, egy kis chips-et és egy üdítőt, amiért mindösszesen csak 2 Fontot kell fizetni. Richtig rányúlunk arra a szendvicsre, ami nem tartozik bele az akcióba, még meg is jegyezzük a kasszásnak, hogy kevesebbet kéne fizetnünk, aztán ő felvilágosított minket, nem jól gondoljuk…:D mindegy, tanultunk ebből is. Majd a boltból kilépve jut eszünkbe, meg sem tudjuk enni normálisan a „reggelinket”, hiszen pad nem nagyon van a közelben, ezért visszamentünk Viktorékhoz és mivel a konyha felújítás alatt van, letáboroztunk a kertben. Ott én legalább is nagyokat nevettem, amikor Melindát megtámadták a bogarak. Először csak így próbálta elkergetni őket: „menj a fenébe…a büdös francba” , „hagyj már engem békén”, „takarodj”; majd kitaláltuk a tutit, miszerint biztos angolul kell őket elzavarni, az így hangzott: „please go home” (= kérlek menj haza); "I hate you" (=utállak).
Ééés végre nekivágtunk a városnak. Ajánlották a 15-ös emeletes buszt…tényleg nagyon jó! Szinte minden nevezetesség mellett elviszi az embert és elég hosszú utat tesz meg a belvároson belül. Egy-két megálló elhagyásával meg is üresedett az emeleti első ülés (turisták/külföldiek mindig arra pályáznak), gyorsan elfoglaltuk, hogy onnan élvezhessük a kilátást. Elmondhatatlanul jó érzés volt, mikor először megpillantottam a London Eye-t…kirázott a hideg, széles, letörölhetetlen mosoly ült az arcomra és csak annyit tudtam mondani Melinek: „Én már érzem! Londonban vagyunk!!!” :D
Aztán végül is a Trafalgar téren szálltunk le. Hihetetlen, mennyi ember van ott nap, mint nap. Mi tettünk egy óriási sétát a belvárosban. Mondanom sem kell, az idő csodálatos volt, a nap sütött, a londoniak meg akartak sülni, rajtunk meg bőven elfért egy pulcsi, főleg, hogy a nap láttán a buszsofőrök ijedtükbe ezerrel nyomatták a légkondit.
Sokan nem is gondolnátok, és már bizony nálam is feledésbe merült a tény, hogy itt a nagy londoni nevezetességek milyen közel vannak egymáshoz. Az ember csak sétál, és komolyan mondom, mindenhol belebotlik egybe. Ha meg éppen van egy 100 méteres utca, amin nem sok a látnivaló, gyorsan emeltek oda néhány emlékművet terror-támadások, vagy éppen a világháborúk emlékére. Gondolom, nem kell magunkat bemutatni, azért leírom, mi ezt hogyan csináljuk ;D : célba veszünk valamit, hogy „húúú ezt látnunk kell”, majd szinte már természetesen mindig egy másiknál kötünk ki (de én tudom ám, hogy ez nem csak a mi hibánk, hiszen Viktor olyan térképpel engedett minket utunkra, ahol a kisebb utcák még csak jelölve sincsenek :D ). A lényeg, hogy szinte mindent láttunk.
Majd mikor már a „minőségi egyencipőnkben” nagyon fájt a lábunk, úgy éreztük, itt az ideje hazaindulni. De még egyikünket sem hagyta nyugodni a gondolat, illetve a látvány, miszerint az Oxford Streeten ( London legnagyobb bevásárló utcája) sétálva minden második ember kezében az ugyanolyan feliratú barna papírtáskát láttuk. Ebből nem maradhattunk ki. Nem lett volna teljes a napunk, így fogtuk magunkat, és minden áron meg akartuk keresni a „nagy barna papírtáskák” forrását. Nem fogtok meglepődni… ellenkező irányba sétáltunk, de aztán a pisilhetnékünk bevitt minket egy Mc Donald’s-ba, ahol szembe jött velünk egy magyarul telefonáló csajszi egy „nagy barna papírtáskával”. Gyorsan letámadtuk, hiszen nekünk tudnunk kellett, honnan van. Ő nagyon aranyosan útbaigazított minket, ekkor jöttünk rá, hogy nem jó irányt választottunk. Mindegy… felszálltunk egy buszra és nagyon figyeltünk, hol van a varázslatos *Primark*. Nem volt nehéz észrevenni a vesztünk helyszínét! :D Atya ég, lányok ( ezt tudom, hogy leginkább csak TI értitek meg)!!!! Ha már láttatok nagy ruhaboltot szorozzátok meg legalább hárommal!!! Nem akarok túlozni, pontos adatot pedig nem találtam, de ha 50 kassza nincs, egy sem!!! És a meglepő, milyen jó cuccok vannak, nagyon is megfizethető árakon! Na jó, nem reklámozok, de ezt nem tudom kihagyni. :D
Primark este, és nappal (és komolyan ennyire tele van emberrel nap, mint nap!) 
Primark-os eszméletvesztésünk után már tényleg haza vezetett az utunk. Konyha, illetve bevásárlás híján a chicken-esnél kötöttünk ki, majd újra a ház udvarán, hiszen Viktorék még a szobában pakoltak. Nem siették el a dolgot, végül is 6-kor akartak indulni délután, amiből éjjel fél 1 lett. :D (konklúzió: van nálam nagyobb időhúzó :P !) Ám de még a mi napunk nem érhetett véget… ugyebár szeptemberben, ha újra itt lesznek Viktorék, nekünk másik szállás kell, és erről már most gondoskodtak, ami azt jelenti ÉJJEL 1-KOR Laci vitt minket lakásnézőbe. És ez a megmozdulás itt teljesen normálisnak számít! Mondták már párszor, szokjunk hozzá, „London sosem alszik”!
A lakásról annyit, hogy nagyon szép volt, jó környéken, nem messze az eddigi szobáinktól, és le is foglaltuk. Szeptember 4-én már ott alszunk! :D
És mindezzel együtt újabb élmény dús napot zárhattunk valamikor 2-3 óra körül.
Néhány kép a városnézésről:
A St. James's Park (ha van nálad mogyoró, a mókusok a tenyeredből esznek) :D 
A Buckingham-palota előtt
.jpg)
Big Ben
Temze parton, a London Eye -al szemben 
Az elmaradhatatlan fotó Londonban :D
Ripley's - Believe It Or Not Múzeum (A világ legmagasabb embere ekkora volt!)
("Hihetetlen, de igaz” néven futott otthon a műsora)
